Galaxisok Háborúja: A Függetlenség napja

 

 

 

1. Fejezet: Egy barát halála

 

 

Mindig nagy baj van abból, ha egyik civilizáció rátalál egy nálla gyengébre. A Szolón rendszeri Romoluszon sem volt másképp, de ott a négy kontinensen, négy különböző faj jött létre. Kettő kiirtotta egymást. A Szolonirthisz és a Rajnthikt faj, ami megmaradt, az nem pusztította el egymást, sőt, igaz, a Szolonirthiszek fejlettebbek voltak, befogadták a Rajnthiktokat, ám ez nem tartott örökké. III. Haldrith halála után Szirenith, a lánya került a trónra, aki viszont egy eléggé "rasszista" nő volt, s kegyetlen. Hadjáratot indított, s szinte teljesen elpusztította a Rajnthikt ősterületeket. De nem mindenki értett egyet a cárnő "rasszista" politikájával, s felkelést szított. Ennek a felkelő csoportnak a neve Függetlenség. Rengeteg ember csatlakozott hozzá, s egyre nagyobb erőre tett szert. Habár ezt a zűrzavart ki is használták a Szolonirthiszek, például a Függetlenség Szolonirthisz parancsnokai főként olyanokból állnak, akik nem akarnak Feudális Monarchiát. Ez a háború volt az első Szolonirthisz világháború, s nagy pont volt a Szolonirthiszek történelmében, de egy fajéban is.

Darnith városa. Békés, s nyugott helynek tűnik. Ám mindenki csak annak tünteti fel. Lakói a cárnő ellenségei, sokszor kellett itt a katonaságnak beleavatkozni néhány kisebb felkelésbe. Halllgat a város, utcáinak porát fújja a szél, csupán ennek susogását lehet hallani, s, ahogy néhány derth - Romoluszi kutyaszerű faj- mászkál az utcákon. De ez nem bosszúság miatt van, várnak a lakosok. Várakoznak valamire. Egyedül a palotában van nyüzsgés. Ez azért van, mert a cárnő személyesen ide jött, a különleges kivégzendő fogoly miatt. Ugyanis kivégzés folyt éppen a Darnith kastélyban, egy "díszvendég" kivégzése, maga a Rajnthikt királynőjé. Ott volt mindenki, a szolgák, cselédek, jöttek a Szolón (később Galaktikus) Lovagrendből lovagok, egy ezred volt begyömöszölve abba a kis udvarba, melyben zajlott a kivégzés. Ötösével jöttek a foglyok, s ötösével a légionáriusok, de velük jött még egy lovag is. Felállt mind a két csoport egy sorba, egymással szembe.

- Fegyvert készíts! Célozz! Tüzelésre felkészülj! - sorolta a lovag - Tűz!

Szórták a golyókat a fegyverek, s hallani lehetett, ahogy egy részük a falba csapódik, a katonák leadtak egy intenzív sorozatot, majd jobbra át, s mentek is a dolgukra, így jöttek hatosával a katonák, mind az ezer megtisztelhette magát azzal, hogy lelő egy Rajnthiktot. Ez több óráig is tartott, a fehér falat most vér festette át, s a teherautók nem győzték szállítgatni azt a sok holttestet. Így ment ez, amíg el nem érkezett maga a királynő. Mindenki felfigyelt, akit eddig nem annyira érdekelt a kivégzés. A királynőnek arcát nem láthatta senki, egy fátyolszerű anyagot húztak a fejére, melyben nem láthatták az arcát. De látszott, hogy az arc nem a csúfsága miatt takarja a királynőt. Testének vonalai gyönyörűek voltak, karcsú és formás volt, sovány, de erőskezű, nem gyenge karjai voltak. Rengeteg ideig csak nézték a katonák a királynőt, hiszen őt csak a cárnő parancsára lőhették le. A cárnő egy tornácon ült, s figyelte a "műsort", gőgösen mosolygott, ahogy látta, hogy egyetlen ellenségének - mivel szinte senki nem mert szembeszálni vele - vezetője, most tűzvonalban áll, melyből nem tud kiszabadulni, s nem tud fedezékbe bújni. Az udvar egy oszlopokkal teli hely volt, ugyanis volt egy kis fedett helye, itt már nem volt olyan meleg a Dernthisz időszaka - nyár - , a lovagok nagyrésze, akik még nem voltak soron ott várakoztak az árnyékban. Az udvar egyik sarkában - jobbfelső - egy fiatal lovag ült. Óriási pallos volt a hátán, s csak nevetve szemlélte a kivégzést. Furcsa szerzet volt, rövid hajú, mosolygós arcú lovag. Fogai érdekes módon élesek voltak, mint a vadállaté és füle se volt annyira hegyes, mint társaié. Hintázott a kis faszékében, ő csak figyelte az eseményt, nem vett részt igazán a kivégzésben. A többiek arcát mégcsak látni sem lehetett, mindenkin sisak volt az ő kivételével. Volt még egy megfigyelő, őt nem sisak, hanem ruhájának csukjája takarta, így rejtve arcát sötétségbe. Mondjuk ez kellett is neki, hiszen Rajnthikt volt. A neve Karthifsz, egy királyi testőr, ki nagyon is értett a gyilkos harcművészetekhez. Visszafogott lélegzettel figyelte azt, ahogy, akit védenie kellett a falhoz állítják, hogy kivégezzék. De nem lépett közbe. Várt, csak várt, pedig nagy hazafi volt. A dobszó, melyett a királynő tiszteletére kezdtek el játszani, egyre inkább elcsöndesült, s kijött megint az öt katona és egy lovag. Most öt légionárius tüzelt egy célpontra. A lovag előrántotta kardját, készült suhintani vele, mihelyst a cárnő jelez. A jelzés meg volt. A kard emelkedett, de a célkereszt is hordozójára. Egy mesterlövész puska készült a pillanatra, hogy ő is megadja a jelet. A lovag suhintana, s ekkor. A lövés hangja az egész belvárosban hallatszott a nagy csend után. A lovag holtan dölt le a földre, felcsapva a port, s sisakja látólyukain keresztül lassan csordogált a vér. Az öt légionárius ilyedten megszeppenve álldogál ötfelé nézve. De a mesterlövész és társai nem tétováznak. A mesterlövész Jarnith volt. - Egy nagyon fiatal, volt Szolón lovagrendi lovag. Kicsiny orral, s nagyon hegyes füllel rendelkezett, vékony, s erős Szolonirthisz, komoly arcú, a haja hátul kicsit hosszabb volt, mint elől, az akkori divatok.  Volt egy kis fiatalos bajszocskája is az orra alatt - Karthifsznak ez a lövés volt a jel, melyre válaszul, mint a királynő testőre odarohant az öt katonához, s ötféleképpen ölte meg őket. Eközben rengeteg Függetlenségi katona ereszkedett le az udvar falának tetejéről, Jarnithtal együtt. S elkezdődött a tűzpárbaj. Füstgránátokat dobáltak az udvarra, s ott a lovagoknak nem volt előnyük. A harc véres volt, ugyanis az udvar eléggé szűk. A Függetlenségi katonák óriási sortüzeket indítottak, amelyek megtizedelték a légionáriusok számát. Karthifsz védte a királynőt, s egyre inkább hátrált a kapu felé. A kaput bezárták a légionáriusok, de az egyik katona kirobbantotta egy plazmavetővel, így a királynő és testőre ki tudott menni, habár Karthifsz vissza fordult, őt Jarnith váltotta le. Közben az eddig hallgató lakosság óriási tombolásba kezdett, s otthoni szerszámokkal támadtak rá a légionáriusokra a külvárosban. Eközben a harc átállt a cárságiak oldalára, ugyanis hiába volt füst a lovagok könnyedén szabdalták fel a felkelőket. S ott volt még az a különös lovag is. Darkthifsz volt a neve. A hatalmas pallosa nem csak dísznek volt a hátán, óriási sebeket ejtett az ellenségein, s egy kardcsapással kettévágta bárhonnan nézve a katonákat, fejeket vágott le, ketté szakította kardja a derekánál a Függetlenségieket. Karthifsz látta ezt a nagy erejű lovagot, s "ki is szemelte magának", felérohant. Ezalatt Jarnithtól átvették a felkelők a királynő védelmét, s egyre inkább kivezették a városból. Jarnith, pedig visszaindult a kastélyba. Karthifsz egyre gyorsabban és gyorsabban közeledett Darkthifsz felé, aki az utába állt légionárius azt levágta. Végül odaért, s így szólt:

- Erős harcos vagy, el kell ismerni, Te átkozott! - mondta Karthifsz - Miért szolgálnád ezt az áruló cárnőt, nem látjátok ti, hogy, amit csinál annak nem engedhetünk?

Erre nyugodt hangon Darkthifsz ezt válaszolta:

- Én tudom, hogy mit beszélsz, hogy nem kell engednünk - mosolyodott el, Karthifsz pedig nagyon furcsálta a lovagot - , én is harcolok ellene, de nem azon módon, amellyen Te, egy olyanon, amin egyenlőre, Te és társaid ellenségeim, de mostmár még eggyel kevesebb lesz az ellenségem.

Karthifsz nem értette, hogy mi ez a másik mód, de inkább nem is gondolkozott rajta, hiszen Darkthifsz már támadott is, védte a vágásait. Sokáig hagyta, hogy üssék a fegyverének pengéit, majd egy óriási ellentámadást indított, melyben levágta Darkthifsz bal karját, mire az óriási fájdalmas üvöltéssel viszonozta a seb fájását. Karthifsz lenézően nézett rá, s csak nézte, de a lovag nem várakozott, szerencséjére nem a kardforgató karját vágták le, s hirtelen felkelve átdöfte Karthifsz lélekpontját! - a szívéhez hasonlító mag, amely életben tartja a test fő szerveit - Karhifsz a szeme fehérjét kimutatva roggyant le a földre, szájából folydogált a vér. Jarnith meglátta társa, s barátja halálát. Sőt Karthifsz több volt a barátjánál, szinte a testvére volt, mivel, Jarnith igazi bátyja meghalt, amikor védelmezte a királynőt, s szinte minden bevetésére Karthifsszal ment. Könnybe lábadt a szeme, s egy fájdalmas ordítással, kardját előrántva visszaindult az udvarba. Ám mikor már közel volt Darkthifszhoz, egy robbanás rázta meg a földet, s Jarnithot pár Függetlenségi katonával együtt neki lökte az udvar Felrenth mintás falának - ősi mintázatt, állatok szerepelnek rajta, amellyek leginkább a sakállokra hasonlítanak, kétlábonjáró sakállokra - . A falat légionáriusok robbantották be, ugyanis a cárnő a zűrzavar elején odahívott három légiónyi katonát. Ezek végleg eldöntötték, hogy a Függetlenség vagy a légionáriusok győzzenek. Két volt Rajnthikt fogoly felkarolta Jarnithot, s kisegítette az udvarból, majd odaérkeztek az "anti-rasszista" felkelők, s eltorlaszolták a légionáriusok útját. Jarnith elájult ugyan, de egy kis vízzel fekeltették a menekülők. Futniuk kellett, hiszen ott voltak a nyomaikban a légionáriusok. Miközben menekültek, hirtelen eléjük érkezett egy légió. Szerencsére ezek nem ellenségesek voltak, egy szabad lovag volt - aki nem tartozik semmilyen lovagrendhez - , vele egy kis magánhadsereg.

- Jöjj, Jarnith! A királynővel együtt menekülnünk kell!

Majd felkarolták Jarnithot, s kimentek a városból.

 

Folytatás a második fejezetben....

Oldal: Galaxisok Háborúja: A Függetlenség napja 1. Fejezet
Galaxisok Háborúja - © 2008 - 2024 - sinara-stories.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat